Kéri László politológus Kecskeméten: dühös, kisemmizett kis- és középvállalkozókból lettek a Tisza Párt erős bástyái

Bejegyzés közzétéve:
2025. szeptember 30.

„Szemünk előtt változik az ország, változik a társadalom politikai hangulata. Eleinte még csak kormányváltásról beszéltek az emberek, idővel már rendszerváltásról kezdtek beszélni” – fogalmazott Kéri László politológus a szerda esti, teltházas KecsUP Esten, amelynek vendége volt felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász is. A házaspár már 13 hónapja járja az országot a legkisebb településektől a megyeszékhelyekig, a kecskeméti volt a 71. politikai stand upjuk. A több mint 2 órás előadás során részletesen beszéltek a hazai gazdasági helyzetről, az országjárásuk során tapasztalt közhangulatról és egy újabb rendszerváltás esélyeiről.

Kéri László elmondta, hogy az Orbán-kormány 2024-ben 52-szer módosította a költségvetést, főleg rendeleti úton.

„- A piacgazdaság helyett egy neofeudális rendszert működtetnek, amely a személyi függőségek rendszere” – fogalmazott a politológus. – „A közbeszerzéseken nyolc család uralta le az uniós források mintegy 70 százalékát. Maffiamódszerekkel független, prosperáló cégeket vettek el évek alatt a NER-es urak, vagy tettek tönkre, ha nem tudták elvenni.”

Kéri ennek tudja be azt a jelenséget is, hogy tapasztalata szerint a kisebb településeken jellemzően a vérig sértett kisvállalkozók szervezik a Tisza Szigeteket. Újdonságnak véli, hogy – a korábbi, értelmiségi körökkel szemben – ezek a vállalkozók jelentek meg nagy számban a politikai térben. Sokan köztük egykori KATA-vállalkozók, mióta megszüntették számukra a KATÁ-t, csak vegetálnak, mert le kellett építeni a céget, és egyre több adót fizetnek be. Ennek társadalmi dimenziója, hogy a középosztály helyett polarizált társadalom jött létre.

– Száz család kezében van az összgazdaság 13 százaléka, brutális a szakadék a társadalmi tizedek között, és a vagyoni koncentráció. A medián átlagbér 390 ezer forint, miközben a kormánymédia csak az átlagról beszél, ami 700 ezer forint. Az önkormányzatokat rendkívül meggyengítették, ahogy a parlamentet is, és felszámolták a fékek-ellensúlyok rendszerét – sorolta a politológus.

Kéri kiemelte, hogy mindent megváltoztatott a tény, hogy hosszú évek óta valamilyen formában „rendkívüli helyzet”, valamint „veszélyhelyzet” van. Rendeleti kormányzás van és legutóbb már úgy módosították a jogszabályokat, hogy a kormányfő dönthet egy személyben minden fontos kérdésben (pl. dönthet az erőszak-szervezetek irányításában). Ennek köszönhetően a közjogi rendszerünk eltér minden uniós tagállamtól, mert sehol sincs olyan, hogy ekkora hatalommal ruháznák fel a miniszterelnököt.

A 2 órás esemény végén a közönség is kérdezhetett. Itt elsősorban a Szőlő utcai pedofilbotrány és Semjén Zsolt kapcsolata merült fel, amelyről Kéri úgy fogalmazott: „morális diótörőben a Fidesz”.Szintén sokan érdeklődtek a NER fogságában lévő gazdaság megmentéséről, illetve az elszámoltatások és az ellopott vagyonok visszaszerzéséről.

Segítjük az állampolgári tájékozódást és tájékoztatást, a közéleti kultúrát és szolgáljuk a közjót, kiemelten az információszabadság érvényre juttatása és a közügyekben való állampolgári részvétel népszerűsítése révén.
2023 © Minden jog fenntartva. Áramlat Alapítvány
menuchevron-down