A neves szakértő kétórás előadásában rengeteg érdekes adattal és elemzéssel szolgált Oroszországról, Putyinról és rendszeréről, az orosz társadalomról, az Ukrajna ellen indított háborúról, de szó esett a Balkánról, Trumpról és a Szovjetunió széteséséről is.
Sz. Bíró Zoltánt első körben arról kérdezte Falusi Norbert, a KecsUP Hírek újságírója, hogy vajon mennyire lehetett tudatos döntés Putyin részéről az ukrajnai háború. Sz. Bíró saját bevallása szerint is először azt gondolta, hogy egy ilyen lépés kifejezetten önsorsrontás lenne az orosz állam részéről, hiszen sem anyagilag, sem politikailag nem engedheti meg magának. A történész elmondása alapján azonban az orosz államfő erre rácáfolt, ahogyan azt Putyin háborúja című könyvében Sz. Bíró részletesen ki is fejti, hiszen kiderült, hogy a háború kirobbantása egy tudatos felkészülés eredménye, különös tekintettel a hadsereg felszerelkezésére, illetve a központi retorikára, amivel Putyin tematizálni kezdte az oroszoknak ezt a támadást.
Az est során természetesen a nézőközönségnek is lehetősége volt feltenni kérdéseket, melyek újabb témákat nyitottak meg a hatalmas tematikán belül. KecsUP Est sorozatunk tovább folytatódik, szeretettel várjuk olvasóinkat, követőinket és minden érdeklődőt a következő alkalomra, amiről részletesebben majd honlapunkon, vagy közösségi felületeinken tájékozódhatnak.